Textilbaba

Textilbaba

Keresés ebben a blogban

Lányok a gobelin képeken


Édesanyám révén nyitott voltam mindig a kézimunkázásra. Nagymamám nagyon ügyes volt ezen a téren is, asszonyokat tanított varrni, sőt kötni is - akik megkérték rá. Csodálatos munkák kerültek ki a keze közül.
A Gobelint nagynéném hozta az életünkbe, előbb Anyukám, később én próbálkoztam meg vele. Hihetetlennek tűnt, hogy ki tudnék türelemmel varrni egy képet, de annyira megtetszett, hogy nem csak egy képet varrtam, hanem sokat.
A gobelinekre is bátran mondhatom, hogy tűvel festettem, nem csak a tűfestés technikával készült madárkáimra.
Volt egy időszaka az életemnek, amikor csak  a gobelin varrás volt. Alig vártam hogy végezzek egyéb teendőimmel, ellássam a családom - hogy mielőbb a képeimet varrhassam. Persze többnyire csak este került erre sor. A család ült a tv előtt és azt  nézte, persze ott vagyok én is, de varrok :D 
Sok gobelin  képet kivarrtam, sokat ajándékba készítettem. Az, hogy magam kereteztem, számomra  emeli a képek értékét, hiszen csak magát a gobelin alapot és a fonalat vásároltam, minden más az én munkám rajta.

 Nagyon szerettem varrni ezeket a Lányokat.  Csodaszépek lettek.  Széles körben olyan népszerűek ezek a képek, hogy nincs is talán aki gobelint varr, ne varrta volna ki ezeket is.





.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése